A honlapot látogatók számára szeretnénk segítséget nyújtani, hogy …
>>>
A Földre a materiális környezet jellemző, azaz mindennek van mérete. A méretek segítségével kifejezhető a harmónia.
Léteznek kedvező és kedvezőtlen méretek, vagyis az általuk teremtett harmonikus, illetve diszharmonikus térélmény. …
>>>
Korunk követelményeinek megfelelően, örökösen gyors és egyszerű "sikerrecepteket" keresünk valamennyi élethelyzet megoldására. A mindenfelé olvasható hirdetések azt a hitet erősítik bennünk, hogy különösebb fáradság nélkül, akár pár nap alatt elsajátíthatunk több ezer év tudását. A látszat szerint a "semmi sem lehetetlen" világában élünk.
A Feng-Shui Intenzív tanfolyam a felgyorsult világ igényének megfelelően jött létre, fokozott ütemben, ugyanolyan óraszámban lehet elsajátítani a feng-shui tudományát. Így a Feng-Shui Intenzív tanfolyamon is ügyelni tudunk a nagyfokú alaposságra ugyanúgy, mint a Feng-Shui Globális tanfolyamunkon.
A Feng-Shui Intenzív tanfolyamot ajánljuk azoknak, akik hétről-hétre nem biztos, hogy időt tudnak szakítani egy tanfolyam elvégzésére, viszont egyszerre pár hetet könnyebben ki tudnak venni szabadság gyanánt, hogy a személyiségüket fejleszthessék, a tanulásnak szentelhessék magukat, vagy a hobbijuknak élhessenek.
Feng-Shui Nyári Intenzív oktatás |
|
| A tanfolyam típusa: | Tanfolyam, Teljeskörű, Globális, Nyári intenzív |
| Jelentkezési feltétel: | Nincs |
| A tanfolyam kezdése: | - |
| Várhatóan a következő kezdés: | |
| A tanfolyam össz óraszám: | 96 óra |
| A tanfolyam hossza: | kb. 3 hét |
| A tanfolyam rendszeressége: | 6 óra/nap |
| Mely napokon: | minden munkanapon szerdát kivéve 10.00-16.00 |
| Az ár tartalmazza: |
|
| Helyszín: | Budapest, AsiaCenter Keleti szárny, II. emelet, illetve kellő létszám esetén akár vidéki helyszínnel is! |
| Végzettség: | Nemzetközi Hitelesítésű Oklevél |
| Oktatók: |
|
| A tanfolyam ára: | 190000 Ft |
| Részletfizetés: | Nincs |
| Megjegyzés: | - |
Simogassam a Buddha hasát, ha növelni szeretném a pénzem?
Elterjedt tanács, de sajnos teljesen hatástalan. Leginkább a hit erejére foghatjuk, ha valaki
Buddha hasának simogatásával kapcsolatosan sikerekről számolhat be.
A tanács által várható változás: 6%
A tanácsnál főleg pszichés eredményre számíthat.