A honlapot látogatók számára szeretnénk segítséget nyújtani, hogy …
>>>
A Földre a materiális környezet jellemző, azaz mindennek van mérete. A méretek segítségével kifejezhető a harmónia.
Léteznek kedvező és kedvezőtlen méretek, vagyis az általuk teremtett harmonikus, illetve diszharmonikus térélmény. …
>>>
Az otthon az élet központja. Egy iroda, műhely vagy iskola berendezését egyértelműen meghatározzák a funkciók, amelyeket ellátnak - otthonunkat azonban tevékenységek széles körének kell teret adnia az alvástól a főzésig, a mosástól a pihenésig. Ahhoz, hogy a mindennapi élet kényelmesen és olajozottan folyjon, otthonunknak minden téren kifogástalanul kell működnie. Ám az otthon, ennél a legtöbb ember számára sokkal több, sajátos jellege jóval mélyebben rejlik.
Ez a hely, ahol jól érezzük magunkat, amihez kötődünk, ahol olyan környezetet varázsolhatunk magunk köré, amely tükrözi ízlésünket és vágyainkat. Az otthonteremtés nagymértékben függ attól, képesek vagyunk-e meglátni, felismerni, ráébredni azokra a dolgokra, melyek egy térnek hangulatot adnak.
Hiába vagyunk - mint mondják - a négy fal között, nem rekeszthetjük ki teljesen a falainkon kívüli környezetet sem. Ahogy életünk más területeit, a lakás használatát és berendezését is befolyásolja mindaz, ami körülöttünk van, illetve történik. Mindannyian lakunk valahol, ki szűkös körülmények között, ki kényelmesebben. Egyesek családi házban, mások panellakásban, régi bérházi épületben vagy új társasházban, esetleg tetőtérben vagy éppen reprezentatív villában. Lakásainkat sem használjuk egyformán. Más az élet vidéki mezőgazdasági területeken, más az iparvidéken vagy az üdülőterületen. Különböző a kisvárosi és a nagyvárosi életvitel. Más lehetőséget nyújt a lakótelep, a néhány lakásos társasház, a sorház vagy a családi ház. A különböző életformák, és az eltérő lakhelyek egy dologban azonban azonosak, hogy az ember a számára otthonos környezetben érzi jól magát.
A feng-shui alapvetően emberek által használt környezet harmonikus megtervezésével és kivitelezésével foglalkozik.
A Feng Shui 90 + 9 = 99 órás, teljes körű tanfolyammal átfogó képet kap a több ezer éves térrendezés tudományából. A tanfolyamot sikeresen elvégző hallgatók nemzetközi hitelesítésű oklevelet kapnak, amely feljogosítja őket, hogy Feng-Shui tanácsadó tevékenységet végezzenek a világ bármely pontján.
Feng-Shui Globális (csütörtök) oktatás |
|
| A tanfolyam típusa: | Tanfolyam, Teljeskörű, Globális |
| Jelentkezési feltétel: | Nincs |
| A tanfolyam kezdése: | 2012-02-02 |
| Várhatóan a következő kezdés: | - |
| A tanfolyam össz óraszám: | 99 óra |
| A tanfolyam hossza: | 33 hét |
| A tanfolyam rendszeressége: | 3 óra/hét |
| Mely napokon: | Hetente minden csütörtökön délelött 10.00-13.00 |
| Az ár tartalmazza: |
|
| Helyszín: | Budapest, AsiaCenter Keleti szárny, II. emelet, illetve kellő létszám esetén akár vidéki helyszínnel is! |
| Végzettség: | Nemzetközi Hitelesítésű Oklevél |
| Oktatók: |
|
| A tanfolyam ára: | 210000 Ft |
| Részletfizetés: | Havonta |
| Megjegyzés: | |
Melyik bagua területre tegyem az íróasztalom?
Az íróasztalt szerencsés a kedvező kezdetek területére tenni.